Ma, kicsit lelassultam.

Tegnap, találkoztam emberekkel, akiket nem ismertem, közösen gondolkoztunk, mind nő volt. Két hetente fogunk találkozni.

Pár napja, dolgoztam azon, hogy mit tudok dolgozni. Lassú kavicsmosás képét eredményezte.

Ma, nem mentem segíteni valakinek festeni, mert nem tudtam mi akar lenni ez a segítség, ő nem kérte annyira, én viszont azt gondoltam, szüksége van rá. Közben menekülni akartam saját dolgaim elől. Hazug Helyzet (HH, az ikonja). De töröltem. 

Ma, dolgoztam azon, hogy mi a dolgom a nagyon beteg kutyánkkal. Nem az én kutyám, de most az lett, amikor éjszaka az esőben kis köröket írt le a teraszon, én pedig kábultan néztem még az álmomtól, róla szólt.

Mi az, amit tegyek mostanában, konkrétan ma? Mi mozdít? Kit mi segít? Ez a kérdés a kutyával, a festéskor, a munkám tervezésekor, a gondolkodók témájának keresésekor, mindig ugyanaz. De tudom én mit akar a másik?

Rendszeresen azt veszem észre, hogy azt gondolom, tudom mi segít másnak, közben nem tudom azt sem, nekem mit kellene tennem. Mármint lexikálisan fel tudnám most is sorolni, de mi az, amire szükségem van, amit igazán szeretnék?  Én hiszem... Te hiszed... Ő hiszi... Hiedelmeink vannak, de hogyan lesznek a tények?

Ülök a gép előtt, s megpróbálom leírni, kiírni magamból, mi van most. Ez biztos segít. Leírni a vágyamat. Ez még inkább biztos segít. Természetesen allegóriában.

A köd felszáll, az eső meg helyet cserél vele. A szél nem fúj, vár. A ház ajtaja be van csukva, bent sötétség. A padlás poros, takarja a belső üreget. A fákban, a falban bogarak mászkálnak, élik az életüket. Lent, a két szobát elválasztó függöny meglibben. Az egyik szoba padlójának matracán egy lány fekszik betakarózva. A fiú már elment. A másik szobában lecsúszik valami, most ért oda az idő, hogy a fal elengedje. Egy gitár, vagy hegedűtok. Egy húr pendülése hallatszik, nagyon halkan. A lány félig éber, igyekszik mély álomba merülni. Kint egy rigó száll fel, kezdi üdvözölni a hajnalt. A következőt.

Minden él, a saját törvényei szerint. Teszi, ami az idő szerint neki a dolga, a saját dolga. A bogarak, a leplek, az elhagyott tárgyak, az élők járják a saját útjukat.

A képben nézem lányt. Hogyan kapcsolódhat, mikor beburkolja a takaró, a szoba, a függöny, a ház, a padlás, az eső párája? Bent van egy nagy egészben. Mi az, ami bent megvan a lánynak? A szerető lehetősége, a burok védelme, az álom szabadsága?

Mi az ami segít, nekem? Hogy bennem van a lány! Hogy én leszek a lány hatvan, hetven, nyolcvan évesen! Hogy enyém a szeretet, a burok, az álom lehetősége. Ez mindig az enyém.

A többi nyitott kérdés.